A legbékésebb mediterrán katonák – parti-falatok, csak lazán

Lassan itt a nyár, vagyis elérkezett a henyélés nemzetközi ünnepe, ezért egy igazán laza receptet hoztam mára, ami mellett biztos nem fogod magad megerőltetni.

1. lépés

Kezdjük a jó hírrel: az öntet hozzávalóinak összekeverése után lesz fél órád pihenni, napágyban feküdni, vagy akár aludni egy jót, hiszen hagyni kell fél órán át hűtőben állni.

2. lépés

A fél óra letelte után a következő lépés rádöbbenni, hogy igazából hagyni kell még fél órát állni a hűtőben, hiszen kinek van kedve kimászni a napágyb… izé, így érnek össze igazán csak az ízek!

3. lépés

Na jó, ha letelt az egy óra, akkor érdemes folytatni, már nincs sok hátra a jól megérdemelt sziesztáig. Vegyél elő egy serpenyőt, amin kevés olajon, 4 perc alatt grillezd meg a sajtok mindkét oldalát, ezután vágd apró, körülbelül 1x1 cm-es kockákra, majd a kockákat tűzd fel fogpiszkálókra az olivabogyók társaságában. Mivel még van fél óra a vendégek érkezéséig, javaslom, hogy feküdj vissza a napágyadba, vedd az öledbe a tál öntetet és a katonákat, majd alaposan belemártva fogyaszd el őket… az se baj, ha mind elfogy, miközben élvezed a napsütést, majd rendelsz egy pizzát. Jó étvágyat!

Hozzávalók:

2 doboz Hajdú mediterrán grillsajt,
egy nagy üveg olivabogyó, akár töltött is,
fogpiszkálók

Az öntethez:

nagy doboz joghurt,
3 evőkanál borecet,
1,5 evőkanál olivaolaj,
só, frissen őrölt bors